Gyomorsav problémák

Gyomorsav problémák

Miért kezdtem el blogolni a gyomorsav problémáról?

2014. október 29. - Dóczi István

A bemutatkozásomban már említettem, hogy a sporttudományok területén tevékenykedem. Azt is leírtam és szinte már közhelynek számít, hogy a lakosság egészségi állapota elég rossznak mondható. Mint mondtam, szeretnék hasznos tanácsokat adni azoknak, akik gyomorsav problémával küszködnek.

Az én hibám és nem írtam le az eddigi bejegyzésekben, hogy a sport, azaz a mindennapi munkám szemszögéből próbálom megközelíteni ennek a gyakorlati megoldását. Ezen kívül mellékágként wellness italok és étrend-kiegészítők forgalmazásával is foglalkozok online formában, amik szintén segíthetnek egy jobb és egészségesebb élet megteremtésében.

Minden ember egyszeri és megismételhetetlen csoda. Nem lehet készpénznek venni semmilyen tippet sem. Mindenki más és más. Más gazdasági- környezeti- társadalmi körülmények között él. Nem lehet ráhúzni egy sablont, hogy csináld ezt meg ezt, szedd hozzá ezt ennyiszer és megoldóik a problémád. Van, akinek ez a módszer használ, van, akinek más. Lényeg az, hogy egy közösséget szeretnék kialakítani, akik megosztják gyakorlati tapasztalataikat másokkal is, hogy minél több lehetőségük legyen az embereknek megoldani a túlzott gyomorégésüket.

Ebben próbálok segíteni, tanácsot adni. Testnevelő tanár és rekreátor vagyok. Jelenleg a doktori diplomamunkámon dolgozom, mely szintén az egészséges életmóddal és az egészségtudatosság kialakításával foglalkozik.

A sporthoz nem csak a testmozgás tartozik hozzá, hanem az egészséges táplálkozás, pozitív egészségmagatartási szokások kialakítása, a szabadidő kulturált eltöltése, minőségi élet élése, mind-mind egy csomó dolog, ami a sporttal összefüggésbe hozható. Mint említettem életvezetési - és életmódváltási tanácsokat akarok adni és ez a blog a túlzott gyomorsav problémákkal küszködőknek is megoldást adhat. 

A bejegyzés trackback címe:

https://gyomorsav.blog.hu/api/trackback/id/tr876845661

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása